Nincs nyomorultabb nyomorúság, mint a szomorúság.

elegem van ebből a mai napból... és még nincs vége... egyre szarabb és szarabb... ma egész nap olyan izé kedvem volt. ideges voltam... minden bajom volt, tényleg. tegnap este gondolkoztam azon amit mondott a kedves exem... meg ugy az egész helyzeten. reggel msn-n megint irt. és belegondoltam... 2 év... és hogy bennem megtalálta azt amit keresett... és tényleg, tudom, hogy szeretett, meg hogy mennyire szeretett. és hogy miket mondott... miket igért... miket megtett értem. és ez volt az egyik ok ami miatt szar volt a kedvem. mert akár hányszor ezt legyürtem magamba... mindig ott volt az, hogy basszus... én most uracskámat mennyire szeretem. és én viszont benne találtam meg azt a valamit... ami annyira hozzá köt hogy áhh... és jó vele minden... és olyan énes... olyan tökéletesen pontosan nekem való... és szeretem, tényleg, mindennél jobban, ugy, ahogy még soha senkit nem szerettem. és mindig azt gondoltam, hogy ha valaki iránt ilyet érzek, akkor az nem lehet egyoldalú... és most itt van... és mi van ha egyszer egyoldalú lesz... és áhh... szóval stb stb... 
a másik ok amiért most mégszarabb kedvem van, hogy... najó arról inkább most nem irok... mert tudom, hogy még nincs itt vége... és nem is akarom feszegetni a dolgot... ki kell birni és kész :) ez ellen nem lehet tenni... de amivel fenyeget... na az lesz az, amit nem fogok hagyni... amig rajtam áll tuti!
fogalmam nincs mit akartam már irni... de biztos nem fontos... ha meg az akk majd leirom... aludni akarok, csak aludni. vagy uracskámmal lenni, az talán mégjobb lenne... v már én se tom... el akarok menni innen, nagyon messze... mindentől távol. és főleg mindenkitől. najó azért pár ember jönne velem :) és őket soha nem engedném el! ;)