...és azt kérdezed mi a szerelem? Hát elmesélem neked. Ott ül veled szemben ő. Ahogy nézed, egyszer csak azt veszed észre, hogy nincs is akkora feje, mint ahogy először gondoltad. És az orra sem olyan aránytalan. Viszont a szemei... na azok gyönyörűek. És ez a mosoly. Ez a ragyogás. Olyan, mintha a világ utolsó csodáját látnád benne. Elvarázsol teljesen. Milyen aranyos az a kis pötty az arcán. Mennyire édes, amikor... amikor rádnéz. A szived olyan gyorsan ver, mint még soha. Majd szépen lassan felébred benned a vágy, hogy milyen jó lenne ha... De ekkor eszedbe jut, hogy erre gondolnod se szabad, hiszen ő csak egy barát, semmi több. Csak egy közeli ismerős. És ebből nem is lehet több. Na meg persze, majd pont egy ilyen helyes pasi téged nézne ki magának? Hát ugyanmár. Elforditod a fejed egy másik irányba, de a gondolataid még mindig felé terelődnek. Milyen jó lenne most hozzábújni. Milyen jó lenne azt mondani, hogy igen, ő az enyém. És szeret... Jesszusom, szeret?! Nem, erre gondolni se szabad. Aznap éjjel vele álmodsz. Ő az utolsó gondolatod, az utolsó sms-t is neki küldöd el. Arra vágysz, bárcsak valaki veled lenne. Majd rájössz, hogy neked nem valaki, hanem A valaki kell. Másnap alig várod, hogy feljöjjön msn-re, mivel ő egy nagyon jó barát... egy közeli ismerős, és emiatt szeretnél mindent apró részletet megosztani vele az életedből. Olyan dolgokat is elmondasz neki, amit szinte senkinek. Annyira érdekel a véleménye, hogy a sajátod elé helyezed. És szépen lassan rájössz, hogy ez egy különleges kapcsolat. De egy percig sem érted, hogy miért. Hisz ő nem olyan, mint az ideálod. Hisz neki nem olyan szinű a haja, a szeme, nem érzed azt, hogy elérhetetlen. Mégis valami hozzáköt. Azon kapod magad, hogy minden egyes gondolatod ő. Az, hogy vajon mit csinál. Vajon kivel van. Vajon gondol e ő is néha rád? Egyetlen szavától olvadozni tudnál. Közel van hozzád, de mégis, mennyire távol. Szinte elérhetetlen. Elérhetetlen?! Pár napig ez a szó kattog a fejedbe. Egyszer azt gondolod, tényleg lehet valami, hisz rám mosolygott... hisz pont tőlem kérdezte ezt meg. Hiszen kikérte a véleményem. Meg jaj, milyen szépen nézett rám, láttad? És akkor még meg sem emlitettem, amikor azt mondta, hogy szeret és hiányzom neki. És ekkor a kisördög az eszedbe juttatja, hogy a másikra is pont úgy mosolygott, a másikra is talán pont úgy nézett. És kár, hogy csak viccből mondta ezt az egészet, és már másik lányról áradozik. Elérhetetlen?! NA NEM! És ettől a perctől kezdve minden pillanatodat köré szervezed. És a szived majd kiugrik a helyéről, ha meghallod a hangját. Ha meglátod a kis ablakot, hogy bejelentkezett. Ha hozzád ér, bizsereg a bőröd... a szived is. Majd ahogy telik múlik az idő, egyik nap a mennyekben vagy, hiszen megint azt mondta, amit. Aztán következő nap azt se tudod, hogy mit kezdjél magaddal, hiszen másnak is azt mondta, amit neked. Fent és lent. Egyszer egy reggel viszont már arra ébredsz, hogy csakis fent. Ő a tied. Szeret. Igen, kimondta, szeret. Megkaptad, amire vágytál. Nem volt könnyű, de sikerült. És már legkevésbé sem azzal vagy elfoglalva, hogy milyen a szeme, hogy kire néz, kire mosolyog. Lényegtelen. Bárkire is mosolyog, az a mosoly neked szól. A szivéből jön, ott pedig a te neved van. Végre van, aki vigyáz rád. Aki megmosolyogtat, ha minden létező dolog balul sül el, és csak sirni szeretnél. Aki átölel, és nem csak akkor, ha ’’fázol’’. Rádnéz, és vidám éneket dalol a szived. Ő a szin az életedben. Ő a napsugár. Nélküle minden üres, hideg és sötét lenne. Ő a minden. Még akkor is szereted, ha nyavalyog vmi hülyeség miatt. Még akkor is, ha úgy érzed, mindenki másnak fontosabb vagy. Még akkor is, ha csak a saját érdekeit nézi. Még akkor is szereted, amikor tökre nem érdemelné meg. Még akkor is, amikor eégsz nap arra vársz, hogy picit érezd azt, hogy fontos is vagy neki, ő mégis inkább az alvást választja. Pedig te csak azért maradsz még 15 percet ébren, hogy végre érezd, hogy valaki szeret. Hogy valaki gondol rád. Még akkor is csak érte sir a szived. Még akkor is, ha tudod, hogy 100an tepernek utánad. Neked mégis csak ő kell. Amikor szidod, de öleled. Vele valahogy minden más, minden könnyebb és minden jó. Olyan, mintha már 1000 éve ismernéd, neki még a leghülyébb gondolataidat is elmondhatod. Ezer apró kis titotok van, olyan szavak, tettek, amit senki más nem ért. Amikor senki nem érti, hogy miért nem untok már egymásra, hiszen minden egyes nap együtt vagytok, szinte mindent együtt csináltok. Talán még te magad se érted, de mégis igy van. Mert szereted, és a parányi vérsejtjeid is az ő nevét hordozzák. És minden percben azt érzed, körülöleli a szived az érzés, és ennek sose lehet vége. Időn és téren túl van, és csak azon múlik, hogy az élet problémáit együtt megoldjátok e, vagy egyszerűen feladjátok. Ha találsz egy ilyen embert, elhiheted, lehetséges egy halandót halhatatlanul szeretni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése