Elindult a hosszú, félelmetes útra. Ahogy ment, mendegélt, rengeteg barátot és tapasztalatot szerzett. Találkozott sok Jófiúval, akik a saját szivüket adták volna, hogy a Kislányka ürességét pótolják. Gyógyitó szavakat suttogtak, ám a Kislánykát ez nem érdekelte. Egyedül akart maradni, amig a szivét vissza nem kapja. Élvezte az utat, néha már el is felejtette, hova tart. A háta mögött összesúgtak, gonosznak és rossznak tartották, ám csodálták, hogy nem adta fel a harcot és ilyen erős maradt. Hire messzire elterjedt, a Rosszfiú fülébe jutott. Elképedt, milyen kitartó a Kislányka, hát úgy döntött, megpróbálja mégjobban összetörni. Felkereste a Kislánykát, és a saját szivét igérte cserébe, ha megtarthatja a Kislánykáét. Ő nem tudott ellenállni, ismét belement a játékba. Furcsa volt neki, hogy boldognak érezte magát, de valami mégis hiányzott. A Rosszfiú is furcsa dolgot érzett, olyat amit még sose, majd egy este már a szivét sehol nem találta. Ettől nagyon megijedt, és a Kislányka szivét ledobta a földre és elszaladt. A sziv a földön darabokban hevert. A Kislányka ott ült mellette és sirt. A sok pici darabot maga nem tudta összeszedni, és ha megpróbálta, éles fájdalommal szúródtak a szilánkok a kezébe.
Ahogy ott kuporgott a darabkák mellett, egy árnyék közeledett felé. Hatalmas volt és erősnek látszott, a fénye mindent beragyogott, ahogy közelebb ért. A Kislányka nagyon megijedt tőle, soha nem látott még ilyen csodálatos lényt. A Jófiúkra hasonlitott, de félelmetes volt a Kislányka számára. Mégis nyugtatóan hatott a jelenléte. A furcsa idegen leült a Kislányka mellé, és elkezdte összeszedni az előtte keverő darabokákat. A Kislányka elképedt, mert az idegen kezét nem sebezték meg. Figyelte az ügyes mozdulatokat, közben pedig ez a csodálatos lény beszélni kezdett hozzá. És csak beszélgettek, nevetgéltek...Nemsokára rá a Kislányka a földre nézett, és egyetlen porszemet sem látott a szivéből. Nagyon megijedt, megpróbált felállni és elszaladni, ám nem volt rá ereje. Az idegen szó nélkül felállt. A Kislányka sirni akart, de nem jött egy könnycsepp se a szeméből. Teljesen kétségbe esett, nem értette, mi történik vele. Ekkor az idegen lehajolt hozzá, felemelte és átölelte. A Kislányka megremegett a karjai között, azt érezte, amit eddig még sose, és rájött, ez volt, ami élete folyamán hiányzott neki: a biztonság. Az idegen megcsókolta a Kislánykát. Ahogy hozzá simult, ismét valami meglepőt tapasztalt: a mellkasában egy sziv dobogott, de nem a sajátja volt. Furcsa ritmus visszhangzott a másik mellkasból is, a két sziv egy ritmusra dobogott. A Kislányka ekkor értette meg: a csodálatos idegen nem más, mint az ő Szerelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése