A Fiúnak mindene volt a motorozás és a motorja. A Lánynak minden volt a Fiú. A világ végére és talán még annál is tovább utána ment volna és mindent megtett volna érte. De már annyit csalódott a Fiúban, hogy ezt még talán magának sem merte bevallani, mert akár milyen erősnek is mutatta magát, az egyetlen gyenge pontja Ő volt. Már párszor meghalt volna érte, de amikor belegondolt abba, hogy a Fiú ezt sosem tenné meg érte, az kissé erőt adott neki. És tovább élt és tovább szenvedett. Egy borongós nyári napon a Fiú meglátogatta a Lányt egészen váratlanul. Motrozni hivta, a Lány pedig nem tudott neki nem-et mondani. Érezte, hogy nem szabad, az agya erősen tiltakozott ellene. De mivel minden porcikája a Fiú közelségét kivánta, megadta magát. Felültek a motorra, a Lány odasimult a Fiúhoz, érezte minden egyes mozdulatát, és ha nagyon figyelt, még a szive dobogását is. Rossz volt arra gondolnia, hogy ez a sziv már régóta nem érte dobog. Száguldottak a fák között, előzték az autókat, élvezték ahogy a szél simitja őket. A Lány nagyon félt a motroktól, mindamelett, hogy imádta őket, de a Fiú közelsége megnyugtatta. Boldog volt, és élvezte a sebességet. Pár pillanattal később a Fiú szólt a Lánynak, hogy vegye le a fejéről a bukósisakot, és húzza a saját fejére. A Lány, bár nem értette miért, szó nélkül megtette. Ezután a következő kérése az volt, hogy szorosabban ölelje át. A Lány ezt is megtette, hisz neki is jól esett odabújni ahhoz, akit szive mélyén még mindig szeretett.
Másnap a Lány a kórházban tért magához. Utolsó emléke az volt, hogy motoron száguld a Fiúval. Édesanyja jött be először a szobába és elmesélte neki, hogy előző nap súlyos balesetet szenvedett, a motornak elromlott a féke, és 100 km/h-ás sebességgel egy parkoló autóba csapódtak. A Fiú nem élte túl, a helyszinen életét vesztette. A Lány ekkor fájdalmas zokogásba kezdett, hisz megértette: a Fiú mégiscsak képes volt érte még az életét is odaadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése